Előadóink 2025

Ács Zoltán vállalkozó, business coach, szervezetfejlesztő. Debrecenben született és ott végezte az iskoláit is. Érettségi után közös céget alapított édesapjával. Az ország akkori legnagyobb élelmiszer-ipari cégének a disztribúcióját hozták létre, és építettek fel egy ezt támogató szállítmányozási céget Debrecenben. 2001-ben Budapestre költözött és ingatlanbefektetésekkel kezdett el foglalkozni a fővárosban és Dél-Spanyolországban. A 2008-2009-es válságban mindenét elveszítette, és újra kellett építenie az életét. Ezt követően értékesítésben kezdett el dolgozni, itthon és Romániában vezetett csapatokat. 2017-ben érezte, hogy váltania kell és megtalálni a valódi küldetését. Elvégzett egy business coaching iskolát, és még abban az évben elkezdte a tréneri és coaching karrierjét. 2020-ban alapította meg tanácsadó cégét. Azóta szervezetfejlesztéssel és vezetőfejlesztéssel foglalkozik. Három országban vannak jelen, és egy közel 50 fős vállakozói Mastermind közösséget működtetnek. Jelenleg Budapesten él feleségével és három csodálatos gyermekével. Előadásában bemutatja, hogy a szellemi értékek hogyan szolgálnak útmutatóként a jelenben, és hogyan járulnak hozzá a jövő generációk értékrendjének kialakításához.

Bogár Márk a Sárréti ChiliFarm második generációs vezetője, márkaépítője és influenszere. Kevesen mondhatják el magukról 24 évesen, hogy egy családi vállalkozásból olyan sikeres brandet építettek, amelyre még a New York Times Magazin újságírói és a Forbes is felfigyelt – 2019-ben bekerült a Forbes „30 sikeres fiatal 30 év alatt” listájára, majd a következő évben a Forbes 4 oldalon keresztül írt a vállalkozásukról. Márk 2014-ben csatlakozott a családi vállalkozáshoz, amelyet szülei indítottak chilitermesztőként. A futballkarrier helyett a vállalkozás fejlesztését választotta, és az elmúlt években az üzleti élet számos területén bizonyított: vállalkozásfejlesztés, a márkaépítés, az online marketing és a tartalomgyártás terén is kiemelkedő eredményeket ért el. Előadóként rendszeresen osztja meg tapasztalatait hazai rendezvényeken és egyetemi programokon, valamint olyan médiaszerepléseken keresztül, mint a Rádió 1 reggeli műsora vagy interjúk Bombera Krisztával, Pistyur Verával és Jakupcsek Gabriellával. A digitális térben is aktív szereplő: saját tartalmaival online chili magazin oldalukon, YouTube-on és TikTokon is népszerűsíti a Sárréti chilit, miközben vállalkozásának minden területére rálát és aktívan formálja annak jövőjét.

Fegyverneki Gergő magyar-média szakos tanár, egyetemi oktató, módszertani tanácsadó, digitálispedagógia-szakértő, a Digi dili? Van kiút! Digitális képző szülőknek, gyerekeknek és pedagógusoknak program megálmodója. A digitális világ szenvedélyes felfedezője, aki rajong a technológiai újdonságokért, és egyben törekszik az online-offline lét egyensúlyának megtartására. Egy kisgyermek édesapjaként teljesen átérzi a szülők egészséges képernyőidőn való aggódását. Magánemberként és szakemberként leginkább azzal foglalkozik, hogy a veszélyeket elkerülve, vagy hatékonyan kezelve, az internet egy élhető és kreatív digitális világ legyen mindannyiunk számára. Országszerte különböző eseményeken tanítja a szülőket, pedagógusokat a biztonságos és kreatív internethasználatra. Mindennapi munkája során szívesen foglalkozik újfajta tanítási és tanulási módszerekkel, hogy a 21. századi diákok hatékony oktatásához megtalálja a megfelelő utat. Az IKT-eszközök mellett nagy figyelmet fordít a dramatikus irodalomtanításra, a meseterápiára és a kreatív médiapedagógiára. Kutatásait, gyakorlatait hazai és nemzetközi konferenciákon, műhely-foglalkozásokon mutatja be, rendszeresen publikál. Eddig három könyve jelent meg: A kaméleonpedagógus így csinálja, az IKT-s ötlettár, A mobiltanulás ábécéje pedagógusoknak, Játék, munka, tanulás. Előadásából megtudhatjuk, hogyan simulhatunk gyerekeink mellé a digitális világban is, valamint a családi béke zálogaként hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt az online-offline libikókán.

Kiss Katka okleveles közgazdász, a KTK Style alapítója. 40 éves korában, egy komolyabb kiégést követően döntött úgy, felhagy 15 éves piackutatói múltjával, és egy teljesen új területen, szín- és stílustanácsadóként próbálja ki magát. 2020 márciusában, amikor a világ bezárt, ő nyitott: vállalkozást alapított, amelynek sikere azóta is töretlen, és napjainkban a szakma egyik legismertebb képviselőjének tudhatja magát. Több mint 20 éves önismereti munkával a háta mögött saját tapasztalatból tudja, hogy az önelfogadáshoz, a magabiztos megjelenés eléréséhez nagyon sokszor rögös út vezet, és pusztán önmagukban a ruhák még kevesek. Hitvallása szerint saját stílusunk csak akkor lehet hiteles és önazonos, ha testünk külső fizikai adottságait összehangoljuk lelkünk belső igényeivel. Előadásában betekintést ad a divat világába, hogyan leljük meg magunkban az életkorunk, élethelyzetünk vagy igényeink által (természetszerűleg) folyamatosan formálódó, mégis határozott alapokon nyugvó és biztonságot jelentő, örök stílusunk titkát.

L. Ritók Nóra pedagógus, képzőművész, az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője. Munkáját az állami oktatásban kezdte, majd megalapította az Igazgyöngy Alapítványt, ami fenntartója egy alapfokú művészeti iskolának. Az iskola sajátos módszertana a művészettel nevelés, melyben a szociális készségek fejlesztése kiemelt szempont. Az alapítvány első tíz éve az oktatásban telt, majd felismerve, hogy a generációs szegénységben élő gyerekek életstratégiájának megváltoztatásához az iskola nem elég, kollégáival folyamatosan bővülő esélyteremtő munkába kezdett. Ma a legkomplexebb beavatkozással dolgoznak. Munkájukban a fő pillérek az oktatás-családgondozás, a közösségfejlesztés, a munkahelyteremtés és az intézményi együttműködések támogatása. A társadalmi leszakadás ügyét teljes beágyazottságában értelmezik, és így keresik a megoldásokat is. Erről a munkáról, ennek tapasztalatairól folyamatosan publikál, hiteles képet próbál adni erről a bonyolult problémáról, annak kudarcairól, sikereiről egyaránt.

A MEAsuli 28 éve van jelen Debrecen zeneoktatásában. Ez az alapítványi fenntartású művészeti iskola lehetőséget ad minden tanulni vágyó iskolás gyermeknek a zenetanulásra. Céljuk a zene iránti szeretet kialakítása, mert nem feltétlenül lesz mindenkiből nagy művész, de tanulási lehetőség nélkül a gyerekekben szunnyadó érték elveszhet a mai élet sűrű útvesztőiben. Az intézménybe jelenleg 280 tanuló jár, akiket 12 telephelyen, debreceni általános iskolákban oktatnak. A suliban minden gyermek a képességei szerint tanulhat klasszikus hangszereket, népzenét vagy akár rajzolhat a festészet tanszakon. Az eltelt évek alatt több mint 2000 gyermek oktatásával foglalkoztak, köztük látássérült és mozgássérült tanulókkal. Több növendékük választotta a zenei pályát hivatásul, és lett belőlük zenei rendező, zongora, orgona, gitár, szolfézs vagy zeneszerzés tanár és művész.

Mikos Ákos, műsorvezető. Egy kis abaúji faluban, Ináncson nőtt fel, majd tanulmányai és munkája során élt Nyíregyházán, Szegeden, egy rövid ideig Krakkóban, jelenleg Debrecenben próbál szerencsét. Az életét végigkísérte az általa legrejtélyesebbnek vélt médium: a rádió. A kapcsolódás, a hanggal teremtés áll érdeklődésének középpontjában és az, hogy mit lehet elérni az embernek pusztán csak azzal, hogy mond valamit. Őszintén. Lelkesedve. Hogy ez minél több embernek sikerülhessen és rádió nélkül is készíthessenek remek műsort, néhány éve podcastekkel kezdett el foglalkozni. Saját műsorain túl más alkotóknak segít, hogy minél jobban kapcsolódhassanak a közönségükkel, és minél jobb műsorokat készíthessenek. Nem tökéletes, de jó műsorokat...

Osváth Richárd paralimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kerekesszékes vívó. Szatmárnémetiben kezdett el vívni kilencéves korában. Hamar a vívás szerelmese lett. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy gyermekkori álma az volt, olimpiai bajnok tőrvívó legyen. Több korosztályos országos bajnoki cím után, 2004-ben felnőtt válogatott lett, és ugyanebben az évben térdsérülést szenvedett. Több sikertelen műtét után és egy esés következtében a jobb térde elfertőződött, majd merevvé vált. Két éven keresztül céltalanul sodródott az életben, s bár férfifodrászként dolgozott, legbelül arra vágyott, hogy valamilyen úton-módon újra vívhasson. 2011-ben talált rá a kerekesszékes vívásra, s hogy gyermekkori álmát valóra váltsa, Magyarországra költözött és itt kezdett el vívni. Kvalifikálta magát a londoni paralimpiára, ahol bronzérmes lett, ezt követte Rió és Tokió, ahonnan ezüstérmesként tért haza. 2024-ben Párizsban nem sikerült dobogóra állnia, de nem adja fel. Újult erővel vágott neki a következő négyéves ciklusnak. Keményen dolgozik azért, hogy ott legyen a 2028-as paralimpián Los Angelesben. Előadásában arról beszél, hogy milyen, amikor az álmok egyik napról a másikra szerte foszlanak. Milyen, ha a reményvesztettség érzését felváltja az elszánt küzdelem. Kiteljesedik az élete vagy éppen megtapasztalja a pillanat ezer arcát?

A táncakadémia immáron a 45. tanévét kezdte idén szeptemberben, Debrecenben. Pozitív Centrum Táncművészeti Egyesület néven 2014-től működik. A táncakadémiában 7-éves kortól 65 éves korig különböző táncstílusokat tanulhatnak a kicsik és a nagyok. A Táncakadémia művészeti vezetője, aki egyben az alapító is, Szathmári Ágnes táncpedagógus, edző, versenybíró. Tánctanárok Szanyi Kriszta és Bartha Napsugár. Számukra a tánc szeretete és a mozgás öröme az élet mozgatórugója. Mindhárman hároméves koruk óta a tánc világában élnek. A tánc egy olyan nemzetközi nyelv, amely nem csak érzelmeket tud közvetíteni, de erősen jellemformáló hatással bír mind a művelőjére, mind pedig a befogadóra egyaránt.

Süli András fesztiválszervező, kulturális menedzser, hobbizenész. Sorsa bizonyos értelemben hat és fél éves korában eldőlt: a szülei némi eszmecserét követően nem nyelvi, hanem zenetagozatra íratták be általános iskolába. Már elsős gimnazistaként belekóstolt a rendezvényszervezésbe: osztálytársaival telházas előadást szerveztek az akkor népszerű Holló Színház társulatnak a Kossuth Gyakorló tornatermébe. A következő években nyakig benne találta magát a gimnáziumi pinceklub, majd egyetemi kulturális programok, gólyatáborok és nemzetközi diákprojektek, később egyre inkább önálló zenei programok szervezésében. Bár diplomát a jog, majd a szociológia területén szerzett, a zene végig intenzíven jelen volt az életében. Tizenhárom évnyi iskolai kórus mellett, illetve után, több zenekarban is basszusgitározott, időnként régi tanulmányait felidézve zongorázott is. A fesztiválok világa korán megtalálta: pár év lelkes látogatást követően 2001-ben már önkéntesként dolgozott a Vekeri-tónál. A jogi szakvizsga megszerzése után pedig az addigi impulzusszerű kulturális aktivitásokat hivatásbeli fordulat követte: programszervező lett a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban, párhuzamosan pedig egyre nagyobb részt vállalt az ekkortájt létrejött Campus Fesztivál zenei és kulturális programjának megszervezéséből. A kétezertízes évek már teljes egészében a kulturális szférában és a zeneiparban találták. 2015-től kezdődően a Campus Fesztivál programigazgatója és a Nagyerdei Víztorony klubprogramjainak szervezője. Az évek során a színtér számos szegmensébe belekóstolt: részt vett több, önkéntes alapon szerveződő zenei kezdeményezés (Sofar Sounds Debrecen, Pusztahang, Made In Debrecen Fesztivál) alapításában, kipróbálta a zenei menedzsmentet, rendszeresen oktat és pályázatokat, nemzetközi projekteket ír és tart kézben ‒ szoros szakmai kapcsolatba került Debrecen Európa Kulturális Fővárosa címre beadott pályázatával is. Mindemellett az utóbbi években újra megtalálta a kóruséneklést mint a feltöltődés egyik forrását, a Lautitia Kóruscsalád lelkes tagjaként. Nem véletlen, hogy előadásának központi narratíváját is a zene köré fűzi fel: célja megmutatni, hogy a zene és a művészetek hogyan segíthetnek át bennünket, hogyan nyújthatnak kapaszkodót, ha megtorpan az életünk, vagy csak új perspektívákat és motivációt keresünk a mindennapjainkban.

Tóth Lilla népdalénekes, népzenész, népzenetanár, néprajzkutató. Népi énekesként és hegedűsként elsősorban autentikus magyar népzenei előadásokban vesz részt, de más zenei műfajok képviselői körében zenei párhuzamok bemutatásával, illetve népzenei feldolgozásokkal is lépett már színpadra. 2018-ban vette át a Népművészet Ifjú Mestere miniszteri díjat. Alap-, közép- és felsőfokon is tanít népzenei ismereteket, népdaléneklést. Tanári és előadói tevékenysége mellett népzenei gyűjtőutakon vesz részt a magyar nyelvterület különböző pontjain. Doktori disszertációjának fókuszában a Hajdúság vokális népzenéje áll, amely munkával 2023-ban kiérdemelte Az Év Doktori Értekezése Díjat. A népzene, a népdalok egész életét átszövik, s ennek a rendjére és szépségeire neveli tanítványait és kisfiát is. Előadásában az éneklés jelentőségére szeretne rávilágítani.

Varga Eszti valószínűleg az egyik első magyar női aerospace mérnök, ezzel úttörő a szakmájában. A Virginia Tech egyetemén szerzett alap- és mesterdiplomát, jelenleg pedig a Honeywell Aerospace Technologies biztonsági rendszermérnökeként dolgozik. Az Aviation Week elismerte munkásságát, beválasztva őt a rangos "20 Huszasok" közé, és aktív tagja az AIAA SciTech koalíciónak is. Eszti a mérnöki tevékenysége mellett szenvedélyesen foglalkozik tudománykommunikációval, mentorálással, és inspirálja a következő generációkat a @juszteszti platformon keresztül. Úttörő munkájával és elhivatottságával Eszti formálja az űr és légipar jövőjét, főleg a fiatal lányok számára.

Előadók 2012-2025