Előadóink 2015

Both Tibor. 10 éve tanyán élő, belvárosi vendéglős vagyok. Kereskedelmi végzettségem okán "városi létformámban" egy profitorientált, "jólétfigyelő" értékrend rabja voltam, vállalkozásomat ebben a szemléletben igyekeztem csúcsra járatni. 1990 óta egyre erősebbé vált a kötődésem a tanyánkhoz, és 2005-ben úgy döntöttünk, hogy itt éljük le életünket feleségemmel és gyermekemmel. A minket Debrecen szívéhez kötő köldökzsinórunkat azonban nem vágtuk el, létformánk és filozófiánk belvárosi leképezésévé vált a Both-Dega Imbisz nevű Belvárosi Kézműves Étkezde. Tanyasi életünkből fakadóan értettük meg azt, hogy erre a világra nem lakni, hanem élni jöttünk, a természet rendjét "éljük" és értékeljük. Ezt a megtapasztalást szeretnénk hittel és tudattal közkinccsé tenni.

Erre a világra élni jöttünk

Both Tibor előadását Erre a világra élni jöttünk címmel 2015. október 17-én hallhattad Debrecenben, a Vojtina Bábszínházban.

kereskedelem vendéglátóipar fenntartható fejlődés

Belépés

Elfelejtett jelszó