Szervezők

Bálint Márta

kurátor

2016-ban adtam elő a TEDxDebrecen rendezvényén Szívből érkezett címmel. Azóta az előadók felkészítésében segítek, és a szervezői csapat munkájában veszek részt. 2021-ben Judittól felkérést kaptam a kurátori szerepre, így már társ-kurátorként támogatom a csapatot. Közgazdászként végeztem Debrecenben, tanultam külföldön és munkáimnak köszönhetően bejártam a világot. Saját társadalmi vállalkozásommal szociális problémákat oldunk meg és fenntartható megoldásokat hozunk létre vállalatokkal és magánszemélyekkel együttműködve. A TED konferenciákon több olyan gondolatot lehet megosztani, amelyeket érdemes terjeszteni. Az a nyitott, jó szándékú és társalmilag aktív közösség, ami a TED-et jellemzi, engem is mindig jóra inspirál. Debreceniként különösen fontosnak tartom, hogy ilyen és ehhez hasonló események tudjanak helyet kapni. Az itt élők életébe ezzel különleges tartalmakat, meglepő történeteket és tudományosan is érdekfeszítő témákat hozunk évről évre.

Dr. Kovács Judit

mentor, korábbi kurátor

Végzettségem szerint agrármérnök, szakfordító vagyok, hivatásom szerint társadalmi vállalkozó, coach. Két év külkereskedelmi előadói munka után 2001 óta a Debreceni Egyetemen dolgozok, ma már mint coach szemléletű adjunktus. A családom mellett eddigi utam során a TEDx debreceni elindítására vagyok a legbüszkébb. Munkám fókuszában a kreatív szektor, azon belül is az alkotó, vállalkozó egyén és közösség építése áll. Vallom, hogy életünk egy csapatvállalkozás, melynek legfontosabb erőforrásai mi magunk vagyunk. Üzenetem: Felelősséggel adj teret magadnak!

Hornyák Mariann

tréner, tanácsadó

Az első képzési programomat 2010-ben szerveztem meg egy kongói általános iskolában. Azóta is folyamatosan tanulok, és másokat támogatok a tanulási folyamataikban.

Sándor-Molnár Helga

vállalkozó stílusú mentor

Mentorként az a célom, hogy azoknak a vállalkozóknak segítsek, akik a vállalkozásuk rabjaként nem tudják igazán megélni a szabadságukat. Hiszem, hogy akkor tudunk jól vállalkozni, ha lebontjuk az önkorlátozásainkat és megoldásfókusszal tekintünk a problémáinkra.

Tápler Zita

retorika, mentor, tréner

Közel 20 évvel ezelőtt, mély vízbe ugrottam. Úszni jól tudtam, vízilabdás profi sportolói múltamnak köszönhetően, de ez a víz számomra is mély volt… Friss tanári diplomával a kezemben, a felnőttoktatásban helyezkedtem el…Velem egyidősöket, vagy tőlem idősebbeket tanítottam, talán nem is annyira könnyed tantárgyakra: anatómai, élettan, gimnasztika stb…Tudtam, hogy az előadói készségemet erősíteni, fejleszteni kell ahhoz, hogy a tanulók számára és természetesen számomra is, hatékonyan teljenek a tanévek. Innek kezdődött a retorika iránti elköteleződésem. Számtalan elismerő visszajelzést kaptam az élvezetes előadásomra, a hatékony tanítási stílusomra, a kapcsolatteremtésemre. Egy retorika versenynek köszönhetően, ahol országos 2. helyezést értem el „Beszéd értékelés” kategóriában, feltette az „i” re a pontot és megadta a kezdő lökést a vállalkozásom elindítására. Trénerként tanítom a nyilvános beszéd eszköztárát. Hiszem, hogy a retorika elsajátítása nemcsak az előadók kiváltsága, hanem mindazoknak, akik szeretnének az önvédelemből az önérvényesítésbe átlépni. Mindenkinek megvan az a története, amivel gazdagabbá teheti a környezetét, amivel taníthat, amivel adhat másoknak. A TEDx ehhez biztosít egy fantasztikus teret! Arra biztatok mindenkit, hogy merje megmutatni magát, merje elmondani a saját történetét, mert lehet, hogy valakinek pont az az egy történet fogja majd a mindent jelenteni. Előadónak senki sem születik, hanem azzá válik. Mi mentorok pedig szeretettel támogatjuk azokat, akik elindulnak ezen az úton.

Katona Mária Magdolna

mentor, előadók felkészítése

2018 őszén csatlakoztam a TEDxDebrecen szervezői csapatához. Hivatásom és szakmám szerencsés találkozása révén midig azzal foglalkozhattam, amit küldetésemnek tekintek: támogatni és hozzájárulni új, kreatív és innovatív megoldások, gondolatok elterjesztéséhez. 35 évig, egészen a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat megszűnéséig ifjúsági munkával foglalkoztam. 2013-tól a Nemzeti Művelődési Intézetnél a közösségi művelődés területén kaptam lehetőséget az innovatív megoldások, gondolatok megosztására, elterjesztésére. 2018 óta nyugdíjasként dolgozom az intézetnél. Hajtóerőm: ”Jót, s jól” (Kazinczy)

Bálint János

technikus, informatika

Fontos számomra az értékteremtés és a jó ügyek szolgálata, ezért is csatlakoztam a TEDx szervezői csapatához. Ennek köszönhetően nagyon sok előadót megismerhetek, és tapasztalt emberekkel találkozhatok. Megismerhetem a látasmódjukat és az előadásaikból tanulhatok tőlük. A jövőben szeretnék sikeres vállalkozást építeni a gasztonómia területén. Ehhez nagyon nagy segítségemre vannak a már meglévő és eljövendő előadások is. A különböző területről érkező előadók gondolatainak köszönhetően tudok inspirálódni.

Németh Zoltán

előadástechnika

DrPrezi vagyok. Hiszek benne, hogy a TEDx a XXI. század színháza, ahol a darabokat a lelkesedés írja, az előadók pedig még lelkesebb "amatőrök", akik megfelelő alázattal szolgálják a modern közönséget.

Tőzsér Veronika

Gyerekkoromban nagy vágyam volt, hogy hírolvasó, bemondó leszek, az iskolai ünnepségeken konferáltam, versmondó versenyeken vettem részt. Így nem volt kérdés, hogy kommunikációs szakember és művelődésszervező leszek. Végül nem a média világát választottam, így jelenleg civil és állami szervezetek munkatársaival, csoportjaival dolgozom együtt és a projektjeik szakmai megvalósulását segítem. Szeretek szervezni, alkotni, beszélni és beszélgetni, élvezem a csapatmunkát, a közös gondolkodást. A TEDxDebrecen csapatában ezek mind teret kapnak, így 2017 óta önkéntesként veszek részt a szervezésben.