Előadóink 2012

Páll Gabriella vagyok, családanya és gyermekorvos. Törekvésem minvégig a család és a hivatás harmonikus összeegyeztetése volt. Négy gyermekünk van, közülük ketten már önálló életet élnek. Várjuk első unokánkat. Házi gyermekorvosként immár második évtizede vizsgálom, kezelem, bíztatom, támogatom, tanítom a hozzám forduló betegeket és szülőket. Kilenc évig dolgoztam az Országos Gyermekegészségügyi Intézetben, ahol a Nemzeti Gyermek- és Ifjúságbiztonsági Akcióterv megalkotásának és megvalósításának irányítója voltam. Úgy érzem, a pályám csúcsán túl vagyok, így ötven felé közeledve a nagycsalád támogatását tartom fő életfeladatomnak.

Család és hivatás

Páll Gabriella előadását Család és hivatás címmel 2012. október 19-én hallhattad Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban.

család nagycsalád egészség

Belépés

Elfelejtett jelszó