Előadóink 2026

Lindák Linda

pszichológus, párterapeuta, szexuálpszichológus

Lindák Linda pszichológus, szexuálpszichológiai szakpszichológus, konfliktuskezelési szaktanácsadó, tehetségfejlesztő szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus. Munkájában összefonódik az oktatás és a pszichológia. 23 évig tanított középiskolában, önismereti csoportokat vezetett diákjainak, tehetségfejlesztéssel foglalkozott. Vállalkozását, a Párterápia Debrecent 2016-ban hozta létre. Azóta több száz párnak segített új, stabil alapokra helyezni házasságát. Vallja, hogy a párkapcsolat működtetését is meg kell tanulni. Sajnos ez többnyire akkor merül fel igényként, amikor már baj van. Azt szeretné elérni, hogy a fiatalok számára legalább olyan természetes és fontos legyen szakember segítségével felkészülni a házasságra, együttélésre, mint ahogy a lagzira készülnek. Küldetése a párok erőforrásainak megtalálása, fejlesztése, melynek segítségével olyan kapcsolatban élhetnek, melyben megteremtik azt a boldogságot, elégedettséget, harmóniát, ami egy egész életen át kitart.

Az AI-szerelem paradoxona: azért kerülsz szoros kapcsolatba az AI-oddal, mert látszólag érzelmeket, intimitást, a magányod oldódását kapod tőle. Azonban minél erősebb lesz ez a kapcsolat, annál jobban fokozódik az elszigeteltséged, és annál kevesebb valós intimitásban lesz részed.

Mit árul el rólunk, hogy egyre többen szerelmesek az AI-jukba?

Lindák Linda előadását Mit árul el rólunk, hogy egyre többen szerelmesek az AI-jukba? címmel 2026. szeptember 12-én, 17:05-kor hallhatod Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Előadók 2012-2026