Előadóink 2021

Kónya Levente József

Kónya Levente többek között a Kuttya és az ÉL zenekarok gitáros-énekeseként vett részt Debrecen zenei életében. Kevesen tudják itt róla, hogy a zenét nem húros, hanem rézfúvós hangszeren, a trombitán kezdte. Zenei tagozatosként énekelt az általános iskolai kórusban, gimnazistaként a Kollégiumi Kántusban is. Tizenéves korától sokat utcazenélt, ebben a műfajban megszerezte a legrangosabb hazai elismerést: 2005-ben a veszprémi utcazenei fesztiválon megkapta a szakmai zsűri díját. Tagja volt több debreceni blues-zenekarnak, és dolgozott egyéb érdekes projektekben itt és Sepsiszentgyörgyön is.

Ebben az előadásában zajjal, csenddel és zenével kapcsolatos gondolatait hallhatjuk.

Zaj, csend, zene

Kónya Levente József előadását Zaj, csend, zene címmel 2021. október 2-án, 18:40-kor hallhattad Debrecenben, a Kölcsey Központban.

zene hang összhang

Előadók 2012-2024