augusztus 7., 20:00

Egy lépéssel közelebb a víziónkhoz

2017-ben új helyszínen, a Víg Kamaraszínházban várja a TEDx rajongókat a TEDxDebrecen programja.

A Víg Kamaraszínház nem csak új helyszínt, de több nézőt is jelent, és egy lépéssel közelebb visz a vízióhoz. Hogy mi is a víziója a TEDxDebrecen csapatának, az alábbi bejegyzésből most megtudhatod.

A szervezők első TEDx élményét a TEDxDanubia 2010-es programja adta Budapesten az Uránia Színházban. Már ekkor megfogalmazódott a gondolat, hogy milyen nagyszerű lenne, ha Debrecen is otthont adhatna TEDx rendezvényeknek. Az Uránia Színház történelmi múltja, a TEDx előadók gondolatébresztő előadásai és az érdeklődő, nyitott közönség szünetekben folyó beszélgetései inspiráló környezetet adtak. Így született a vízió, hogy Debrecenben a Csokonai Színház remek helyszíne lehetne egy debreceni TEDx eseménynek.

2012-ben belevágtunk és megszerveztük az első debreceni TEDx programot, melynek a története a DebrecenBár honlapján olvasható. Az első rendezvény helyszíne, 2012. október 19-én a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár galériája volt.

Az október közepe megmaradt mint a rendezvényünk állandó időpontja, de a helyszín azóta már többször változott. 2013-ban a MODEM, majd 3 éven keresztül 2014-2016 között a Vojtina Bábszínház adott otthont az eseménynek.

A résztvevők észrevételeit is figyelembe véve igyekszünk évről évre fejlődni és igazi TEDx élményt varázsolni Debrecenbe. Így lesz ez idén október 14-én is a Víg Kamaraszínházban.

Bízunk benne, hogy a Csokonai Színház átadása után, három év múlva valóra válik víziónk = A Csokonai Színház történelmi múltja, a TEDx előadók gondolatébresztő előadásai és az akkor már 500 fős érdeklődő, nyitott közönség szünetekben folyó beszélgetései inspiráló környezetet adnak Debrecen városának.

Katonáné Dr. Kovács Judit

Legfrissebb hírek

Blog

Eseménynaptár

Nincs közelgő esemény.

A TEDx programról

In the spirit of ideas worth spreading, TED has created a program called TEDx. TEDx is a program of local, self-organized events that bring people together to share a TED-like experience. Our event is called TEDxNagyerdő, where x = independently organized TED event. At our TEDxNagyerdő event, TEDTalks video and live speakers will combine to spark deep discussion and connection in a small group. The TED Conference provides general guidance for the TEDx program, but individual TEDx events, including ours, are self-organized.

Facebook

Agyvihar

Kapcsolat

E-mail:info@hvtk.hu

Belépés

Elfelejtett jelszó